" Egyetlen emberi élet sem mentes a hibáktól.

A legszentebbek is csak az Égben lesznek tökéletesek. "

Lisieux-i Kis Szent Teréz

Köszöntjük weboldalunkon.

Zajlanak a honlap átalakítási munkálatai, ám reméljük, hogy a befejezéséig is talál nálunk értékes tartalmakat.

WebnővérA Magyar Máltai Szeretetszolgálat elindította a webnővér honlapot.

A webnővér honlap célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson azoknak, akik idős vagy beteg hozzátartozójukat, embertársukat otthon ápolják. Az ápolási feladatokat bemutató rövidfilmek mellett információkat találhat az Önhöz legközelebbi szociális és egészségügyi szolgáltatókról és a gondozáshoz kapcsolódó és jogi kérdésekről.

A honlap igyekszik segíteni a látogatói lelki feltöltődését és táplálkozással kapcsolatos területen is segítséget nyújt. A webnővér honlapot (www.webnover.hu) elérheti erre a szövegre kattintva.

tuina masszázs, kínai masszázsA hatalmas keleti országnak, ahol évezredek óta nagy hangsúlyt fektetnek a gyógyításra, természetesen többféle masszázs technikája létezik, de itthon és Európa más részein leginkább a tui na masszázst szokás kínai masszázs néven emlegetni.

A kínai masszázs a gyógynövénykúrák, az akupunktúra, az étrendterápiák, a chi kung és tai chi mellett kap helyet a hagyományos kínai orvoslásban. (A hagyományos kínai orvoslást szokták HKO néven rövidíteni.)

Nagyon ötletes és számunkra szimpatikus támogatási lehetőséggel rukkolt elő a Máltai Szeretetszolgálat.

A Szeretetszolgálat logójával ellátott, úgynevezett szeretetsütit hoztak forgalomba. A szeretetsüti megvásárlásával a rászoruló emberek étkezését támogathatjuk.

Ezen sütik csomagolásában Kozma Imre atyától, Szent Ágostontól és kalkuttai Teréz anyától választott, elgondolkodtató idézeteket találhatunk.

A szeretetsütiről szóló információkat a Máltai Szeretetszolgálat honlapján találtuk. Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják.

Egy klasszikus dal, "Billy Idol-os" feldolgozásával kívánunk mindenkinek boldog Karácsonyt!

Felmérések szerint hazánkban kevesen beszélnek nyelveket. A fiatalok jellemezően már jobb helyzetben vannak mint a középkorú vagy idősebb korosztályok, de többnyire a fiatalok esetében is inkább a felsőoktatásban résztvevők állnak jól, jobban mint az országos átlag.

Felnőtt korban már nehezen szánjuk rá magunkat, hogy egy számunkra ismeretlen nyelvvel kezdjünk el ismerkedni. Olykor úgy érezzük nincs hozzá kedvünk, úgy gondoljuk már nem lennénk képesek elég magas szinten megtanulni. Az okokat, indokokat, melyeket önmagunknak gyártunk hosszasan lehetne sorolni.

Miért is tanulnánk egy nyelvet, ha keveset utazunk? Miért fárasszuk magunkat olyasmi elsajátításával ami nélkül eddig is jól megvoltunk? Gondolná, hogy jót tehet az egészségünknek? 

Mai, modern világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a régi, jól bevált praktikákról.

Rosszul tesszük.

Ami sok évszázadon keresztül hatásos volt az - az esetek döntő többségében - ma is az. Különösen a téli, hideg idő az amikor nem csak hasznos, de jól is esik a lábak áztatása. Egy fárasztó nap után, a hidegből hazaérve igazi felüdülést jelenthet. Sőt! Ennél többet is.

A tudnodkell.info oldalán egy rendkívül hasznos kis írás található a méregtelenítő sós vizes lábfürdő alkalmazásáról. Érdemes elolvasni. IDE kattintva a cikk, az eredeti honlapon tekinthető meg.

Dr. Csernus Imre arról vált ismertté, hogy szókimondóan, olykor "kegyetlennek tűnően" fogalmaz.

A módszer amit alkalmaz saját egyéniségéből fakad és ha képesek vagyunk őszintén végig gondolni szavait, ha őszintén nézünk magunkba jól látjuk, hogy csak azért tűnik "durvának", mert igaza van, mert olyasmiket mond ki, amikkel nem szívesen nézünk szembe.

Módszere működik.

Segíthet abban, hogy valóban felnőtté váljunk, hogy úgy kezeljük az élet kihívásait, hogy azokat nem szenvedésként éljük meg.

Könyvéről a következő "beharangozó" olvasható.

"Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol?

Mi az, amiben még valóban megbízhatunk? Van-e bármi ilyesmi a kereskedelmen belül vagy semmi sem szent?

Ilyen kérdések mindenkiben ott éledezhetnek. Szeretnénk egészségesebben élni és ha megtehetjük, a pénztárcánkba is mélyebben nyúlunk annak érdekében, hogy szeretteink jobb minőséget kaphassanak.

Talán már Ön is olvasott, hallott a himalájai sóról. Néhány éve árulják itthon is, azzal a "reklámmal", hogy tisztasága és a benne lévő ásványi anyagok bősége miatt sokkal egészségesebb mint a többi só. Ennek megfelelően jelentősen drágább is.

Ezt ki kell próbálni.

A cikk, melyet ma olvastunk, számunkra rendkívül érdekes dolgot állít. A fog "beforrt", a lyuk eltűnt.

Alkalmunk (még) nem nyílt arra, hogy az írásban említett módszert kipróbáljuk, így nem tudhatjuk biztosan, hogy az valóban működik-e. Amennyiben olvasóink közül valakinek van/lesz ezzel kapcsolatban pozitív vagy negatív tapasztalata, kérjük írja azt meg nekünk!

Az említett cikk a naturahirek.hu honlapon olvasható. IDE kattintva eljuthatnak az eredeti honlap, eredeti írásához.

Mennyit mozogjunk? Mit sportoljunk?

Egy mai cikk beharangozójában azt olvashattuk, hogy mi magyarok (európai viszonylatban) túlságosan keveset mozgunk. Végig gondolva a saját életünket - valamint az ismeretségi körünkét - úgy néz ki, hogy ez bizony igaz lehet. Nem tudjuk pontosan, hogy más európai országokon belül ez miként működik, de itthon a többség vagy akkor és azért kezd el mozogni, mert elhízott, vagy mert valami egészségügyi problémája akadt.

Miért is ne próbáljuk a bajokat megelőzni?

A csaladhalo.hu-n megjelent cikk röviden, lényegre törően foglalkozik azzal, hogy mennyit "jó" mozogni. A cikk részletesebben taglalja a gyermekek lehetőségeit, mozgásigényét, de kitér ránk, felnőttekre is.

A cikket az eredeti honlapon olvashatják teljes egészében. Elérhetik IDE kattintva is.

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.